Azt már régen tudjuk, hogy a talajvizsgálatok alapján jól megítélhető a talajok tápanyag-ellátottsága, s alkalmazzuk is arra, hogy a termesztett növények igényének, s az anyagi lehetőségeknek is megfelelő trágyázást – talajerőgazdálkodást – folytassunk.

A talajvizsgálatokon alapuló trágyázási szaktanácsadás is régi keletű, s bár a módszer és a megközelítés is változik a termesztés feltételeinek (agrotechnika fajták, gazdasági környezet) változásával, a célja mindig ugyanaz maradt, s nem fog változni: a talajok tápelem-ellátottsága ne legyen korlátja a reális termelési célok elérésének. Ehhez, pedig legalább a talaj tápelem-ellátottságának megfelelő, a termesztett növény igényeihez alkalmazkodó trágyázás szükséges.

Az 1960-as években a foszfor- és a káliumtrágyázás tekintetében feltöltő trágyázási gyakorlat volt elfogadott az országban, amelynek célja egy optimális szint elérése, ami után már elegendő lett volna minden évben csak a növények által kivont mennyiséget pótolni. Az elv jó, ha a megvalósításának nincs anyagi korlátja. A gyakorlatban viszont a rosszul értelmezett „biztonság” miatt, amit érthetetlen politikai megfontolások is támogattak, sok esetben az optimális szint fölé töltötték a talajokat. Mindez persze közel sem okozott olyan környezeti károkat, mint amiről beszéltek, s a talajokat sem tették „tönkre”, amiről a múlt évtized végén olyan sokat hallottunk.

A nitrogéntrágyázás esetén a túltrágyázás persze teljesen értelmetlen volt (elveszett), és sok esetben környezetszennyezővé is vált. A látványos eredmény, a „termésbiztonság”, s bizonyos fokig a technológiai hibák korrekciójának lehetősége miatt az olcsó műtrágya mellett az optimális nitrogéntrágyázás elfogadtatása sok esetben megoldhatatlan szaktanácsadói feladat volt.

1989-ben azután nagyon visszaesett a műtrágya-felhasználás. 1990-1994 között, pedig szinte kizárólag nitrogénnel termeltek, s azóta sem nőtt olyan mértékben a foszfor- és káliumműtrágya felhasználása, hogy fedezné a kivont mennyiség harmadát. A talpon maradás miatt a termelők erre rákényszerültek. Megtehették, mivel a jól feltöltött talajok tartalékai fedezték a termelés igényét.

Ma viszont talajvizsgálat nélkül is egyre jobban érzékelhető, hogy csökken a termésbiztonság, az időjárás kedvezőtlen hatásaira egyre nagyobb a termés ingadozása, az „aszálykár” minden évben jelentős.

Mindezek egyelőre csak jelzések, mert közel optimális időjárási feltételek mellett még rekord-közeli termést is el lehet érni, de e feldolgozás, ezen talajvizsgálatok is rámutatnak arra, hogy nem sokáig, és főként arra, hogy nem mindenhol.

Véleményem szerint a gyakorlati szaktanácsadás legfontosabb feladata ma az, hogy felhívja a termelő figyelmét azokra a táblákra, területekre, ahol a gond már elkezdődött, ahol a tápelemcsökkenés már a zuhanás fázisában van, ahol a foszfor- és káliumtrágyázás a legszükségesebb, s ezzel együtt a leghatékonyabb is.

Emellett tudatosítani kell a termelőkkel (bár a többség tudja), a mezőgazdaság irányítóival és az azt figyelemmel kísérőkkel is, hogy jelenleg a termelés önköltsége nem a valódi önköltség, hanem jóval kevesebb, hiszen legalább a növény által kivont tápelemek műtrágyaigénye még feltétlenül az önköltség rész lenne.

Anyag és módszer

Jelenleg 77 Somogy és Fejér megyei nagyüzem 134000 ha szántóterületén, valamint 59 kisüzem mintegy 5000 ha területén végzünk szaktanácsadói munkát.

1994 és 1996 között 90101 ha területen, 108 partner 1527 tábláján végeztünk szabványos talajmintavételt, és ebből hagyományos talajvizsgálatot. A vizsgálatokat a Fejér megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás TVG laboratóriuma végezte, a foszfor- és káliumtartalom mérésének AL-módszerével.

Mivel az értékelés a régi talajvizsgálati eredmények is feltételezi, az értékelésbe a 90101 ha szántóterületből csak 80148 ha (89%) kerülhetett be. A többi területről vagy nincs fellelhető előzmény, vagy megbízhatatlanok az adatok. Így a feldolgozás maximálisan 1289 tábla adatai alapján készült.

A feldolgozásban a különböző összesített adatok esetén a feldolgozott terület minden esetben eléri a 77000 ha-t.

Mivel a területen a talajvizsgálatok időpontja különböző volt, az 1. táblázatban közlöm a két legutóbbi talajvizsgálat között eltelt időtartamot.

A feldolgozásban szereplő táblákon 1986-ig 3 éves ciklusokban történt talajvizsgálat, mely még 1987-1990 között is majdnem teljes volt. Így 4 vizsgálati ciklus adja az 1994-1996 közötti talajvizsgálatok előzményét.

A feldolgozott táblák száma, illetve a terület nagysága már lehetőséget adott arra, hogy szántóföldi termőhelyenként is lehessen értékelést készíteni. A vizsgált területen az egyes szántóföldi termőhelyek területi megoszlását a 2. táblázatban adom meg.

A talajellátottság megítélésének alapja az 1978-ban kiadott MÉM NAK irányelvek, amelyek az adott termőhelyen végzett 20 éves szaktanácsadói munkám és elemzéseim, értékeléseim alapján adaptáltam a helyi viszonyokra.

A feldolgozásban az „igen jó” ellátottsági szint nem jelent feltétlenül túlzott, károsan magas szintű ellátottságot, sőt az esetek többségében ma már alig haladja meg a „jó” ellátottság felső szintjét.

Mivel a helyi adaptáció az ország más területén gyakorló szaktanácsadó részére esetleg nem elfogadható, a mért abszolút értékre is készült értékelés.

A feldolgozás táblaszintű, de az eredményeket területre számított súlyozott átlag szerint értékelem.

Természetesen az összesített adatok elfedik a szaktanácsadó legfontosabb információját, a táblánkénti változást, ami csak ritkán mutat átlagos eltérést.

Eredmények

A talajok foszfor- és kálium-ellátottságának változása 1978-1986 között, a vizsgált területen.

Jól érzékelhető, hogy 1978-1990 között határozott javulás történt, hiszen eltűnt a gyenge ellátottság, jelentősen csökkent a csak közepes szinten ellátott területek aránya, s nőtt az igen jó ellátottság aránya ellátottságú terület is. Már 1978-ban is 54 % volt a legalább jó ellátottsági szinten lévő terület, s ez nőtt tovább 91 %-ra.

A műtrágya nélküli termesztés eredményeként a friss vizsgálatok szerint az ellátottság csökkent: újra megjelent a gyenge ellátottság, a közepes ellátottság aránya megnőtt (gyakorlatilag az 1981-1983. évi szintre), az igen jó ellátottság aránya, pedig az 1978-1980 évekkel vált közel azonos szintűvé.

Elmondhatjuk tehát, hogy az 5-6 éves tápanyag-utánpótlás nélküli növénytermesztés eredményeként a vizsgált területen a foszforellátottság a 15 évvel azelőtti szintre esett vissza, s csak kissé jobb, mint a hetvenes évek végén volt. 5-6 év alatt tehát a megelőző 10 év feltöltésének eredményét „fogyasztottuk el”.

Az 1978-1980 közötti adatokhoz viszonyítva 1987-1990-ig a káliumfeltöltés szintén nyilvánvaló. Szinte elenyészővé vált az igen gyenge és a gyenge ellátottság, felére csökkent a csak közepes szinten ellátott területek aránya, s nőtt az igen jó ellátottságú terület is. A legalább jó szintű ellátottság 55 %-ról 74 %-ra nőtt.

Az 1994-1996 közötti vizsgálatok szerint az ellátottság szintén csökkent: újra megnőtt az igen gyengén és gyengén ellátott terület, a közepes ellátottság arányának növekedése ugrásszerű volt (az 1978-80. évi szint fölé), az igen jó ellátottság aránya, pedig az 1978-1980 évekkel vált azonos szintűvé. Mindez azt eredményezte, hogy a legalább jó szintet elérő terület a friss vizsgálatok szerint már csak 42 %, ami azt jelenti, hogy a jelenleg gyengébb kálium-ellátottságúak a talajok, mint a hetvenes évek végén.

A kálium tekintetében tehát legalább a rendszeres trágyázás 13-15 éves időszakának feltöltése „tűnt el”.

Ha foszfor- és kálium-ellátottság időbeni alakulását hasonlítjuk össze, az is érzékelhető, hogy a foszforral már az 1978-1980 között is magasabb szinten voltak ellátottak a vizsgált talajok, s a 80-as évek végére a feltöltés is intenzívebb volt, mint a kálium esetén. Ez azzal járt, hogy a műtrágyázás elmaradása a kálium-ellátottságban jelentősebb romlással járt együtt.

A legutóbbi talajvizsgálati ciklus (1986-1990) adatait abszolút értékben hasonlíthatjuk össze a jelenlegi értékekkel.

A csökkenésre vonatkozó kategóriák:

- 30 ppm alatti csökkenés: gyakorlatilag nem értékelhető különbség (terület heterogenitás, esetleges kismértékű területcsökkenés, mintavétel abszolút hibája stb);
- 30-60 ppm közötti csökkenés: értékelhető, már számottevő csökkenés;
- 60-100 ppm közötti csökkenés: jelentős csökkenés;
- 100 ppm feletti csökkenés: igen jelentős csökkenés.

Mindezek figyelembe vételével elmondható, hogy a terület 39 %-án nem volt számottevő csökkenés a mért foszfortartalomban, míg a káliumnál ez a kategória csak 36 %.

Már számottevő csökkenés észlelhető a foszfortartalomban a terület 35 %-án, a káliumtartalomban, pedig 30 %-án.

Jelentős csökkenés van a terület 17 %-án foszfor adatokban, de a káliumnál ez már a vizsgált terület 24 %-án jellemző.

Az igen jelentős csökkenés 9-10 % területre jellemző.

Az adatokból is jól látszik az, ami az ellátottsági kategóriák alapján is megállapítható volt, hogy a vizsgált talajokon a kálium csökkenése ítélhető jelentősebbnek.

Minden adatot egybevetve (4. ábra), az 1987-1990. évi talajvizsgálati ciklusban mért 189 ppm átlagos foszfortartalom 1994-1996-ra 143 ppm-re csökkent, vagyis 46 ppm volt az átlagos csökkenés 1 ha vizsgált területre vetítve. Ez 24 %-os visszaesést jelent.

Abszolút értékben a káliumtartalom 1987-1996 között már csak 168 ppm, tehát 51 ppm-mel alacsonyabb. Ez 23 %-os visszaesést jelent.

A foszfor- és a kálium-ellátottságának változása 1978-1986 között, termőhelyi bontásban

Az eddigiekben nagyon eltérő tulajdonságú területek adatainak összegzése történt, ami azt is jelenheti, hogy az egyes talajtípusokra (termőhelyekre) nagyon jellemző ellátottsági értékek nem érzékelhetők.

A korábbiakban megállapított tendencia (a tápanyagtöltés, majd 1994-1996-ra a csökkenés ténye) mindegyik termőhelyre igaz, csak a mértéke különböző. Azonos az is, hogy mindegyik termőhelyen az 1987-1990. évi vizsgálati ciklusban volt a legmagasabb szintű foszforellátottság.

A bázisévben (1978-1980) az adott termőhelyeken jellemző ellátottsági szint a IV. szántóföldi termőhelyen volt a legjobb (természetesen nem abszolút értékben), majd az I, a II. és a III. következett. 1984-1986 között már a II. termőhelyen jobb volt az ellátottság szintje, mint az I. termőhelyen, s a sorrend ezután, az ellátottsági szintek csökkenésével sem változott.

Az igen jól ellátott talajok aránya az I. termőhelyen 1981-1983, a II. és IV. termőhelyen, pedig 1984-1986 után nem nőtt tovább számottevően, vagyis az 1987-1990. évi ciklusig a javulás a közepesen ellátott területek javulását jelentette.

A III. termőhelyen a gyengébb szintű ellátottság folyamatosan javult 1987-1990-ig, de kisebb ütemben, mint a többi termőhelyen.

1994-1996-ra a visszaesés leginkább az igen jó P-ellátottságú területeket érintette, de nagyon jelentős a közepesen ellátott területek részarányának növekedése is, mindegyik termőhelyen. Az I. és a II. termőhelyen a csökkenés már az 1981-1983-as években mért szint aláesett, a IV. termőhelyen még megközelítően ma is eléri, a III. termőhelyen, pedig még mindig egyértelműen meghaladja az akkori ellátottsági szintet.

A foszfornál megállapított töltés az évek során itt is mindegyik termőhelyen érzékelhető, de az is látszik, hogy üteme sokkal mérsékeltebb volt, a visszaesés, pedig sokkal drasztikusabb.

A bázisévben (1978-1980) az adott termőhelyeken jellemző ellátottsági szint a kálium-ellátottságban az I. szántóföldi termőhelyen volt a legjobb (abszolút értékben is), majd a IV, a II. és a III. következett. A sorrend ezután 1994-1996-ig nem változott, de mivel az I. termőhelyen a csökkenés igen nagy volt, ma már a IV. termőhelyen jobbnak tekinthető az ellátottsági szint a vizsgált területen. Ezzel együtt még az is megállapítható, hogy a vizsgált esetekben egyedül a IV. termőhely kálium-ellátottságára nem igaz az, hogy a legmagasabb szintű ellátottságot az 1987-1990-re már a csökkenés érződött. (A II. termőhelyen sem javult ugyan az ellátottság 1987-1990-re, de nem is kezdődött még el a csökkenés.)

Mindegyik termőhelyen igaz, hogy a jelenlegi ellátottsági szint alacsonyabb, mint a bázisév, azaz az 19871980-ban mért ellátottság, de míg az I. termőhelyen jelentősen, addig a II. és a IV. termőhelyen kisebb mértékben van az akkori szint alatt. A III. termőhelyen még az előbbieknél is kevésbé marad el a jelenlegi ellátottság az 1978-1980. évitől.

A mért abszolút értékekben bekövetkezett változást követhetjük nyomon a két legutóbbi talajvizsgálati ciklus eredményei alapján.

Mind a foszfor-, mind a káliumtartalom tekintetében a III. termőhelyen a legnagyobb azon területek aránya, ahol nincs jelentős csökkenés (66, ill. 71%).
Az ilyen területek aránya az I. termőhelyen mindkét tápelem tekintetében csupán 28%.

Látható az is, hogy a teljes terület átlagában 46 ppm foszforcsökkenés, a III. termőhelyen csak 30 ppm, az I. termőhelyen 58 ppm. A káliumnál is ugyanezen termőhelyek adják az átlagos 51 ppm csökkenés szélsőségeit (68 ppm, ill. 23 ppm).

Megállapítható a két talajvizsgálati ciklusban termőhelyenként mért átlag foszfor- és káliumtartalom is. Éppen az ellátottsági kategóriaváltozások figyelmeztetnek arra, hogy az abszolút értékek nagysága (pl. az I. termőhely) nem szabad, hogy elfedje előlünk a probléma valóságnak megfelelő megítélését.

Összefoglalás

A Somogy és Fejér megyében végzett agrokémiai szaktanácsadói munka során 1994-1996 között 80148 ha szántóterületen végzett talajvizsgálatok adatainak értékelését készítettem el, mivel erről a területről rendelkezésre álltak a 1978 óta végzett talajvizsgálati eredmények is. Így érzékelhető az ebben az időszakban történt tápanyag- (foszfor és kálium) feltöltés, illetve az 1989-1990 óta tartó alacsony szintű trágyázás talajellátottságra való hatása is.

Megállapítható, hogy 1978-1990 között a talajok ellátottsága mindkét tápelem tekintetében javult, de az ezt követő, 5-6 évig tartó, szinte teljesen foszfor- és káliumtrágyázás nélküli termesztés a vizsgált területen azt eredményezte, hogy a talajok foszforellátottsága a 15 évvel ezelőtti, a kálium-ellátottság, pedig a 18-20 évvel ezelőtti szintre esett vissza, tehát a rendszeres trágyázás mintegy 10, illetve 13-15 évének feltöltése „tűnt el” a talajokból.

A terület 36-39 %-án a talaj még ma is viszonylag stabilan tartja a korábbi ellátottsági szintet, de a terület nagyobb részén a tápanyagcsökkenés már jelentős, vagy nagyon jelentős. Éppen ez az ellátottságban mutatkozó polarizáció hívja fel a figyelmet arra, mennyire nagy fontosságú a friss talajvizsgálat, mert ez alapján, korszerű szaktanácsadási módszerrel megmondható, mely területek foszfor- és káliumtrágyázásának kell elsőbbséget élveznie.

Abszolút értékben vizsgált területen a foszfor csökkenése átlagosan 46 ppm (termőhelyi bontásban 30-58 % között), a káliumé 51 ppm (termőhelyi bontásban 23-68 ppm között) volt. A csökkenés mértéke az 1986-1990. évi adatokhoz viszonyítva 23-24 %.

A csökkenés a foszfor esetén összességében csak figyelmeztető jel, mivel a legalább jó szinten ellátott terület aránya még ma is 74 %, de a kálium csökkenése már túlmutat ezen, mivel ez esetben a legalább jó szinten ellátott terület aránya csak 42 %.

A termőhelyek szerinti bontásban elkészített értékelés szerint a legdrasztikusabb csökkenés a korábban magas szinten ellátott I. szántóföldi termőhelyen volt, míg a legkisebb a legkevésbé feltöltött III. termőhelyen. Meglepő volt, hogy a IV. termőhelyen, a homoktalajokon a visszaesés mértéke nem volt kiugróan magas.

A változás mértékére vonatkozó magyarázattal szolgálhat majd, ha a fenti területről rendelkezésre álló, többnyire táblaszinten is megbízható, közel 20 éves mérleg adatok feldolgozása is megtörténik.

A fent leírtak – tények. A semmiből nem lesz valami elve alapján érthető is, mtéke mégis elgondolkodtató, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a trágyázás nélküli időszakban többnyire kedvezőtlen időjárás és jelentős technológiaromlás is hátráltatta a szántóföldi növénytermesztést.

DR. HORVÁTH JÓZSEF

Talajerőgazdálkodás Kkt.
Kaposvár