Pálmai Ottó (1) – Horváth József (2)
1 Fejér Megyei NTSZ, Velence – 2 Talajerőgazdálkodás Kkt, Kaposvár

A búza a földünkön a legelterjedtebb és évezredek óta ismert, a rizs után a második legrégebben termesztett kultúrnövény.

A világ összes búza vetésterülete 300 millió ha körüli, a termésmennyiség közelíti a 600 millió tonnát, ami az utóbbi négy évtizedben közel háromszorosára nőtt.

Hazánk ökológiai adottságai kedvezőnek mondhatók a búza termesztéséhez, valószínűleg ezzel magyarázható, hogy az elmúlt száz évben a vetésterülete mindig meghaladta az 1,0 millió ha-t, de a múlt század húszas éveiben pl. az 1,6 millió ha-t.

Fontos megállapítani azt is, hogy az elmúlt évszázad első 60 évében a termésátlagok alig változtak (1,2-1,5 kg/ha) és csak a műtrágya felhasználás érdembeni növekedése után, a ’60‑as évek végétől emelkedett 2 t fölé, majd 20 év alatt két és fél szeresére nőtt (1981-90 évek átlaga 4,75 t/ha).

Természetesen ezek az eredmények a termesztéstechnológiai elemek összhatásaként valósultak meg, de ebben mindenképpen döntő szerepe volt a tápanyagutánpótlásnak és ezen belül a műtrágya-felhasználásnak.

1990 után alapvetően megváltozott a helyzet. Töredékére esett vissza a műtrágya-felhasználás (a ’60-as évek szintje) és természetesen több folyamat együttes eredményeként csökkent, de alapvetően nagyon változékonnyá vált a búza termésmennyisége (1. ábra).

A mezőgazdasági rendszerváltás óta különböző megközelítések kerültek felszínre a gabona hazai helyzetének és szerepének megfogalmazására, de szinte biztosra vehető, hogy a termesztésben elfoglalt helye jelentősen nem fog csökkenni, de feltétlenül javítani kellene a minőséget, ami alapvető feltétele az eladhatóságnak a hazai igények kielégítésén felül.

A búza tápanyagellátása mindenképpen speciális kérdéseket vethet fel, hiszen ősszel vetjük és a nyár első felében takarítjuk be, tehát a vegetációs időszak két részre (szakaszra) válik.

Mint minden növénynél, alapvetően a fajlagos tápanyagigényből kell kiindulnunk.

1 t búza szemtermés és a hozzá tartozó szár és gyökértömeg 25-29 kg N, 12-15 kg P2O5 és 18-22 kg K2O hatóanyagot igényel.

Tehát a búza átlagos tápanyagigénye egy 5 t/ha-os termésmennyiség eléréséhez 135 kg N, 68 kg P2O5 és 100 kg K2O hatóanyag.

Szaktanácsadási rendszertől és módszertől függetlenül kijelenthető, hogy 3-5 évenként elvégzett tápanyagvizsgálat nélkül (lehetőleg akkreditált laboratóriumban) nem lehet a tápanyagutánpótlás szintjét korrekten meghatározni. Szerencsére ezt a feltételt ma már támogatási kritériumként írják elő az agrárágazatban.

Alapvetően tisztázni szükséges, hogy a szervestrágya, mint hagyományos tápanyagforrás, nagyon fontos szerepet tölthet be egy területre adaptált vetésforgóban (és nem csak mint tápanyagutánpótlás). Azonban ma már az állatlétszám drasztikus csökkenése következtében keletkező kis mennyisége miatt (kevesebb, mint 4 millió t/ha/év) sajnálatos módon, de nem lehet meghatározó tápanyagforrás.

Ezért talajaink termőképességének megóvása csakis a műtrágyák felhasználásával lehetséges, még akkor is ha a mezőgazdasági tevékenység legvitatottabb pontja környezetvédelmi szempontból pontosan ez a kérdéskör, ezen belül is N-műtrágyák alkalmazása.

De azért az elmúlt években sokat változott a helyzet.

Éppen a mezőgazdasági tevékenység nitrát-szennyezésével szembeni védelem miatt jelent meg a 49/2001. (IV.3) Korm. rendelet, amelynek 1. számú melléklete megfogalmazza a „Jó mezőgazdasági gyakorlat” szabályait.

Hazánk területének 48 %-a nitrát-érzékeny terület, ahol a fenti szabályok betartása kötelező, a nem nitrát-érzékeny területeken viszont ajánlott.

Idén év elején jelent meg a 4/2004. (I.13.) FVM. rendelet az egyszerűsített területalapú támogatások és a vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot”, illetve a „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” feltételrendszerének meghatározásáról. Ezeket a következményeket a gazdálkodók gazdaságuk teljes területén kötelesek alkalmazni a területalapú támogatások igénylése feltételeként.

Azért nagyon fontos erről beszélni, mert számos tápanyaggazdálkodási eleme van ezeknek a szabályozásoknak, amit ma már be kell tartani.

Az őszi búza nitrogén utánpótlása

A termesztett növényeink közül a kalászos gabonák, ezeken belül is az őszi búza reagál a legérzékenyebben a nitrogén ellátásra.

Mivel az őszi búzának vetésétől a tél beálltáig nagyon minimális zöldtömeget kell előállítani, ezért a N-igény elhanyagolható ebben az időszakban. Normál körülmények között ezt a N-igényt a termesztésre alkalmas talajok tudják biztosítani.

Gyengébb tápanyagszolgáltatású talajokon, legfeljebb akkor lehet a vetés előtti, esetleg 30-35 kg/ha N hatóanyagot javasolni, ha előtte jelentős mennyiségű szármaradvány került bedolgozásra a talajba.

Laza szerkezetű talajokon nem ajánlható az őszi nitrogén kijuttatás, mivel nagy a mélyebb talajrétegekbe való lemosódás veszélye.

A talajban lévő felvehető nitrogén formák mennyisége, a felhasznált nitrogén hatékonysága nagyon nagy mértékben függ az időjárástól.

Emiatt a talajvizsgálatokon alapuló szaktanácsadás leggyengébb láncszeme a humusztartalom mérésén alapuló nitrogéntrágyázási javaslat.

Ennek kiváltására, esetenként pontosítására alkalmas a talajok tél végi, kora tavaszi ásványi-N tartalmának mérése, az un. Nmin-módszer. Elsősorban az őszi vetésű (ezen belül is a gabonafélék) növények fejtrágya adagjának meghatározására dolgozták ki ezt a módszert és azoknál a kultúráknál eredményes elsősorban, ahol a vegetáció megindulásakor a növényekben intenzív nitrogénfelvétel indul meg.

Az ásványi-nitrogén mérésén alapuló trágyázási szaktanácsadás lényege az a felismerés, hogy kapcsolat van a kora tavasszal (tél végén) a talajban (az alkalmazott módszer esetében a talaj 0-60 cm-es rétegében) található ásványi-nitrogén mennyisége és az optimális termés eléréséhez szükséges nitrogén mennyisége között. A szaktanácsadási módszer a talaj kora tavaszi nitrát-N tartalmának mérésére lett kalibrálva, így alkalmazásakor elég e paramétert mérni, a nehezebben mérhető és kalibrálható kicserélhető ammónium-N tartalommal a gyakorlati szaktanácsadás során nem kell számolni.

Az őszi kalászosok fejtrágyázásához már 10 éve használja a magyarországi környezeti feltételekhez adaptált módszert a kaposvári székhelyű Talajerőgazdálkodás Kkt.

A módszer gyakorlati bevezetése óta megállapítható, hogy az egyes, egymástól nagyon eltérő gazdasági eredményt adó évjáratokban a humusztartalom alapján javasolható nitrogén fejtrágya mennyiségének 40-110%-a volt az e módszer alkalmazásával pontosított javaslat. A módszer minden évben alkalmazott, állandó kontrollja a szárbaszökkenés kezdetén végzett növényanalízis.

A szaktanácsadási módszer a korábban említett őszi vetésű növényeken túl még a tavaszi árpa (sörárpa) és a cukorrépa tavaszi nitrogén trágyázásához is alkalmas, mely növényeknél a minőségi szempontok miatt nagyon lényeges, hogy semmiképpen ne történjen túlnitrogénezés.

A kora tavaszi nitrát-N érték talajainkban elsősorban termőhely függő, de adott termőhelyen belül is az egyes évek között jelentős ingadozást mutathat. Az ingadozás adódhat:

- az elővetemény trágyázása, termése, nitrogén-felvétele közötti különbségből,
- az őszi mineralizáció mértékétől, mely függ:
-- az előveteménytől,
-- a betakarítás időpontjától,
-- a növényi maradványok alászántásától, valamint
-- az időjárási tényezőktől,
- az ősszel képződött (felhalmozódott) nitrát-nitrogén téli elmozdulásától, vagyis kimosódásától.

A Talajerőgazdálkodás Kkt. az utóbbi években már közel 25.000 ha-on végez Nmin vizsgálatokat az ország szinte minden térségére kiterjedően. A vizsgált terület nagyobb részére csernozjom , vagy csernozjom jellegű talaj, a kisebb része erdőtalaj.

A 2. ábrán az évenként mért nitrát-N átlagértékek szerepelnek. Egyértelműen látszik, hogy mennyire jelentős az évjárat hatása az „áttelelő” (tavasszal, a vizsgált talajrétegben mérhető) ásványi nitrogén mennyiségére. A vizsgált adatbázisban a táblánkénti szórás is igen nagy minden évben.

Ebből adódóan az is megállapítható, hogy egy-egy tábla vizsgálati eredményei nem , vagy csak nagyon kis mértékben adaptálhatók akár csak a szomszéd táblákra is.

A vizsgált tíz év átlagában a felső talajréteg (0-30 cm) ásványi-N tartalma mindig kisebb volt az alsó rétegnél (30-60 cm), ahonnan már lemosódási veszteségek is előfordulhatnak.

Az ásványi-nitrogén vizsgálatok alapján az is megállapítható, hogy az ősszel kiadott, és a növény által a tél végéig fel nem használt nitrogén az évjáratok többségében elveszik a növény számára mint tápanyagforrás, mert a mélyebb talajrétegekbe mosódik.

Ez azt is jelenti, hogy a környezet terhelésén túl a befektetett pénz hatékonysága is kicsi és esetleges. Az „áttelelő”, a tavasszal kimutatható nitrogén mennyisége gyakorlatilag teljesen függetlenül alakul az ősszel kiadott nitrogén mennyiségétől.

A javasolt fejtrágya dózisok között is nagy a különbség az egyes évek között (69 kg és 105 kg között), amit a 3. ábra mutat.

A különböző elővetemények és a talajban maradó nitrogén mennyisége közötti összefüggést vizsgálva megállapítható, hogy a pillangós elővetemények (ez többnyire borsó volt) után maradt évente a talajban a legtöbb nitrogén. Átlagosan ez a többlet 19 kg-nak adódott.

Nincs statisztikailag igazolható különbség a másik három elővetemény típus (kukorica, napraforgó és a nyári betakarítású elővetemények) után a kora tavasszal mért ásványi-nitrogén tartalomban.

A fenti – áttekintő – értékelésből megállapítható, hogy az ásványi-nitrogén tartalom alakulására (és így az őszi búzára javasolt fejtrágya mennyiségére is) legnagyobb hatással hazánkban az évjárat van. Az elővetemények közül a pillangósok pozitív hatása is egyértelmű, de évjáratonként nagyon változó a talajszelvényben maradó nitrogén mennyisége. A többi elővetemény hatása az egyes évjáratokban nagyon eltérő volt, de ez a 10 év átlagában kiegyenlítődött.

Sajnos, a fentiekből az az általános következtetés vonható le, hogy a talajban a vegetáció indulásakor meglevő, a növények számára rendelkezésre álló nitrogén mennyisége előre nem becsülhető. Ezért minden évben vizsgálni kell kora tavasszal az ásványi-N tartalmat, és mivel a mért értékek nem is általánosíthatóak, csak arra a táblára ad megbízható információt, amit megvizsgáltunk.

A gyakorlatban az is bebizonyosodott, hogy az ásványi-N vizsgálatokra alapozott őszi kalászos fejtrágyázás hatékony és eredményes módszer, s ezért a korábban megszokott adagoknál akár nagyobb, vagy akár kisebb javaslatot is el lehet, és el is kell fogadni. Nincs szükség túlbiztosításra, mert úgy sem lesz hatékony, viszont nem is lehet kihasználni az évjáratban rejlő terméslehetőségeket a javasoltnál kisebb dózisú nitrogénnel.

Nagyon fontos kérdés a kora tavasz N-fejtrágya kijuttatásának időpontja és megosztása.

Akár termésmeghatározó tényező is lehet, hogy a tél végi, kora tavaszi vegetáció megindulásakor már jelen legyen a felvehető N a búza számára.

Egészen a legnagyobb zöldtömeg kialakulásáig (kalászhányásig) folyamatos a N-felvétel, amit biztosítanunk kell.

Tehát nagyon fontos a környezetet még nem veszélyeztető, de korai első N-adag kijuttatása az ásványi-N vizsgálatok alapján. A második kijuttatási időpont a szárbaszökkenés kezdete és lehetőleg nem később.

A későn végrehajtott második fejtrágya adagnál még mindig jobb hatékonyságú lehet az egy menetben korán kiadott N kötöttebb talajokon. Erről a gazdálkodónak kell dönteni a lehetőségei alapján.

A jövőben a biztonságosabb értékesítés miatt mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jó minőségű búza előállítására.

Természeten ennek a kritériumnak a biztosítása is többféle termesztéstechnológiai feltétel együttlétét feltételezi.

A tápanyaggazdálkodás is fontos szerepet játszik a jó minőség elérésében.

Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a minőség alakulása alapvetően évjárat és fajtafüggő, vagyis utóbbi elemek hatása jóval nagyobb a minőségre.

Viszont az is igaz, hogy rossz nitrogén és foszfor ellátás mellett a kedvező évjárat lehetőségét sem tudjuk kihasználni sem mennyiségi, sem minőségi szempontból.

Tehát az a feladat, hogy a korábban felvázolt módszerek együttes alkalmazásával a betervezett termésszinthez (termés mennyiséghez) biztosítsuk a megfelelő N-hatóanyagot.

A tapasztalatok alapján állítható, hogy a búza jobb minőségét a virágzáskori jobb N-ellátás okozhatja. Tehát ha ebben az időszakban sikerül a talajoldat magasabb N-koncentrációját biztosítani, az minden bizonnyal jobb sikértartalmat eredményez. Ennek elérését az eredeti termésszint biztosításához szükséges N-hatóanyagon felül 30-35 kg/ha N-el érhetjük el virágzás kezdetén, kedvező időjárási körülmények között.

Ha ebben a vegetációs időszakban nincs elegendő víz a talajban, akkor a minőségjavító N-trágyázás nagy valószínűséggel nem érheti el a célját.

Gyakorlati tapasztalat alapján viszont az is kimondható, hogy a tél végén a tervezett termés mennyiség eléréséhez szükséges N hatóanyag-mennyiséget semmiképpen sem érdemes „megfejelni” a jobb minőség eléréséhez szükséges 30-35 kg N-hatóanyaggal, mert az a „plusz hatás nem tart ki” a virágzásig.

Tehát erről a kérdésről a virágzás előtt kell dönteni az időjárási körülmények mérlegelésével.

A növényanalízis helye és szerepe az őszi búza tápanyag-gazdálkodásában

Az ásványi N vizsgálatok alapján kiadott nitrogén fejtrágya mennyiségének ellenőrzésére nagyon jól bevált a bokrosodás végén, szárbaszökkenés kezdetén végrehajtott növényanalízis.

Ilyenkor pontosan megítélhető a növény tápláltsági állapota, a N-ellátásban végrehajthatók az esetleges korrekciók.

De természetesen a növényanalízis a többi makro-, mezo- és mikroelem ellátás vonatkozásában is pontos információkat nyújt.

Még harmonikus tápanyagellátásra törekvő gazdálkodó ( azért ma nem biztos , hogy ők vannak többségben ) esetében is előfordulhatnak különböző tápanyag aránytalanságok.

Mészlepedékes csernozjom talajokon pl. gyakran előfordul , hogy „normális” makroelem ellátottság mellett a búzánál előfordul „relatív” Cu-hiány a növényekben, amit a levélanalízis megbízhatóan kimutat. Ilyen esetekben célirányosan lehet orvosolni a problémát monokelátok felhasználásával. A nem szakképzett termelőknél azonban mindenképpen javasolt szaktanácsadó igénybevétele ezeknél az eljárásoknál.

Az őszi búza foszfor és kálium trágyázása

A téma megítéléséhez fontos tudni, hogy hazánkban a földműveléstörténetünk során az elmúlt század ’70-es éveinek elejéig mindig negatív volt a tápanyagmérlegünk mindhárom makroelemre vonatkozóan. Csupán a ’90-es évekig – tehát mindössze két évtizedig - adtunk ki több tápanyagot, mint amennyit a termésmennyiségekkel kivontunk. A politikai és a mezőgazdasági rendszerváltás után 1990-től újból negatív a tápanyagmérlegünk, foszfor és kálium tápelemekre ez a mai napig igaz, a nitrogénre részben.

A Talajerőgazdálkodási Kkt. adatbázisából a Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat vizsgálatai alapján ismert, hogy talajaink tápanyagtartalma körülbelül egy ellátottsági kategóriát csökkent az elmúlt több mint egy évtizedben és jelenleg a ’70-es évek végi állapotnak felel meg. Emiatt csökkent a termésbiztonság és az indokoltnál nagyobb volt az elmúlt években az évjárat hatás negatív irányú termésbefolyásoló szerepe.

Sajnos ma már az sem ritka, hogy egyes területeken még jó évjáratban sem tudjuk tápanyaghiány miatt kihasználni a termelési lehetőségeinket.

A fent hivatkozott adatbázisból egyértelműen megállapítható az is, hogy a ’90-es évek elején a P-mérleg közel 70 kg/év/ha hiányt mutatott, majd az utóbbi években még mindig 50 kg.

Kálium esetében a kezdeti 60 kg-os mérleghiány manapság szintén 50 kg körüli.

Tehát foszfor és kálium utánpótlás esetében egyértelműen talajzsaroló gazdálkodást folytatunk közel 15 éve és a ’80-as évek végéig elért tápanyagtőkéből élünk napjainkig.

Az őszi búza P és K adagjának megállapítása egyébként lényegesen egyszerűbb a N-hez képest, mivel:

- a talajok foszfor és kálium tartalma pontosan megállapítható és nincs szezondinamikai hatás,
- a foszforból és a káliumból gyakorlatilag nincs kimosódási veszteség,
- a foszfornak és a káliumnak az optimumtól eltérő adagja nem okoz olyan mértékű károsodást, vagy közvetlen terméscsökkenést, esetleg hatékonyságromlást, mint ami a N-nél tapasztalható.

A táblaszintre szükséges P és K tömege a fajlagos tápanyagigény és a talajok tápanyagellátása alapján egyszerűen megállapítható.

Bár az őszi búza foszfor és kálium igénye is közepesnek mondható, a tápanyagreakciókban már lényeges különbségek vannak.

Amíg közepes tápanyagellátásnál a búza jól reagál a friss foszfor műtrágyázásra, addig hasonló ellátottság esetén nem számíthatunk káliumtrágyázás esetén mérhető trágya reakcióra.

Ezek az információk azért fontosak, mert a hazai mezőgazdasági gyakorlatunkban közel 15 éve nem beszélhetünk optimális szintű foszfor és kálium tápanyag utánpótlásról, tehát közel sem lehet közömbös számunkra, hogy a rendelkezésre álló korlátozott pénzügyi forrásokat milyen hatékonyan tudjuk felhasználni.

A jelenlegi körülmények között is meg kell fogalmazni azonban a minimum szinten történő P és K trágyázás feltételeit. Ez azt jelenti, hogy az adott tábla talajában a foszfor és kálium ellátottság nem csökkenhet a mindenképpen fenntartható minimum szint közelébe, illetve azt semmiképpen sem érheti el.

Tehát ilyen körülmények között csak azt lehet megcélozni, hogy a talajaink tápanyag kiürítésének ütemét jelentősen csökkentsük.

Ez úgy valósítható meg, hogy nem minden évben használunk ugyan P- és K műtrágyákat alaptrágyaként, de maximálisan figyelembe vesszük a trágyahatásokat (pl. búzánál P-hatás, kukoricánál K-hatás, stb).

Ezt a módszert periodikus trágyázásnak, vagy vetés forgóban történő alaptrágyázásnak lehetne nevezni, aminek az a lényege, hogy egy - remélhetőleg átmeneti – ideig ugyan nem tudjuk kiadni a növény P és K igényét, de akkor adjunk és annyit amennyi a legnagyobb valószínűséggel megtérül és a legkisebb mértékben kockáztatja a termésbiztonságot tápanyaggazdálkodási szempontból.

Természetesen belátható, hogy ez a módszer nem örökérvényű megoldás, hanem egy rövid időszak szerény pénzügyi lehetőségeinek áthidalását próbálja segíteni a legkorszerűbb szakmai eszközökkel.

Minél kisebb műtrágya dózisokat javaslunk, annál biztosabb és pontosabb információkra van szükség, ezt nem szabad elfelejteni.

Tehát egy ilyen minimum szintű foszfor és kálium tápanyag utánpótlásnak is alapfeltétele a legalább ötévenkénti talajvizsgálat, a termelési folyamatok pontos dokumentálása a tápanyagmérleg elkészítéséhez, de úgy is mondhatnánk, hogy az érintett terület előéletének pontos ismerete. Nagyon fontos és nem megkerülhető kérdés maga a szaktanácsadó, aki ezt az egész adatbázist értelmezi és a gazdálkodó számára felhasználható információvá teszi. Ki kell mondani ez már egy kőkemény bizalmi kérdés.

Az őszi búza tápanyagellátása témakörében kénytelenek voltunk felvállalni néhány fontos szakmai véleményt, ami egy átlagos termelőt lehet, hogy meglep.

Összefoglalásképpen ezek a következők:

- A nitrogén utánpótlást a mai környezetvédelmi előírások és elvárások betartásával csak a ásványi-N vizsgálatokra alapozott módon lehet szakszerűen végrehajtani és gazdaságosan működtetni. Az őszi búza vetésterülete hazánkban közel 1 millió ha, az ásványi- N vizsgálatokra alapozott nitrogén trágyázás legfeljebb 50 ezer ha-on működik. Tehát óriási az előrelépési lehetőség.
- A minőségi búza előállítás feltételeit próbáltuk felvázolni tápanyagellátás szempontjából a meglévő szerény információink alapján. A gyakorlatban lényeges változásoknak kell történnie ahhoz, hogy jobb minőséget tudjunk előállítani, ami biztosabb piacot jelenthet. Egy jó technológiai színvonalon működő őszi búza termesztésnél nagyon lényeges elem a növényanalízisre épített makro-, és mezo- és mikroelem kiegészítés, ami fontos feltétele lehet a jobb minőségű végtermék előállításának is.
- A búza termesztése során az elmúlt időszakban alkalmazott P és K trágyázási gyakorlatunk nem tartható a jövőben.
- A talajaink folyamatosan csökkenő foszfor és kálium ellátottsága mellett a termelési folyamatok egyre kevésbé kiszámíthatók, mind gyakrabban fordulhat elő, hogy a terméseredményeinket /a termesztés gazdaságosságát/ a tápanyagellátottság korlátozhatja, mint minimumba kerülő termesztéstechnológiai feltétel.

Véleményünk szerint az őszi búza termesztésünk a jövőben is hasonló területi méretekben fog működni, mint az elmúlt évszázadban, ebből adódóan változatlanul kiemelt szerepet fog betölteni.

Viszont a megváltozott körülmények miatt mindenképpen biztosítanunk kell talajaink termőképességének megóvását és a piac igényeit kielégítő jobb búzaminőség elérését.

Ezen feltételek kielégítésére megpróbáltuk felvázolni, hogy milyen lehetősége, eszköztára van a tápanyag-gazdálkodásnak.