A talajvizsgálatok alapján megítélhető a talajok tápanyag-ellátottsági szintje, s ennek ismeretében megfelelő szaktanácsadási módszerrel talajerő-gazdálkodás folytatható. A szaktanácsadási módszer és a megközelítés is változik a termesztés feltételeinek (agrotechnika, fajták, gazdasági környezet) változásával, de a célja mindig ugyanaz marad: a talajok tápelem-ellátottsága ne legyen korlátja a reális termelési célok elérésének. Ehhez pedig legalább a talaj tápelem-ellátottságának megfelelő, a termesztett növény igényeihez alkalmazkodó trágyázás lenne szükséges.

Az 1960-as évektől kezdve a foszfor- és a káliumtrágyázás tekintetében feltöltő trágyázási gyakorlat volt elfogadott az országban, melynek célja egy optimális szint elérése, ami után már elegendő lett volna minden évben csak a növények által kivont mennyiséget pótolni. Az elv jó, ha a megvalósításnak nincs anyagi korlátja. Bár a gyakorlatban sok esetben az optimális szint fölé töltötték a talajokat, de ez közel sem okozott olyan környezeti károkat, mint amiről beszéltek, s a talajokat sem tették vele "tönkre", amiről a múlt évtized végén olyan sokat hallottunk.

1989-ben azután nagyon visszaesett a műtrágya-felhasználás, 1990 és 1994 között pedig szinte kizárólag nitrogénnel termeltek, s azóta sem nőtt olyan mértékben a foszfor és kálium műtrágya felhasználása, hogy fedezné a kivont mennyiség harmadát. A talpon maradás miatt a termelők erre rákényszerültek. Megtehették, mivel a jól feltöltött talajok tartalékai fedezték a termelés igényét.

Ma viszont talajvizsgálat nélkül is egyre jobban érzékelhető, hogy csökken a termésbiztonság, az időjárás kedvezőtlen hatásaira egyre nagyobb a termés ingadozása, az "aszálykár" minden évben jelentős...

Mindezek egyenlőre csak jelzések, mert közel optimális időjárási feltételek mellett még lehet rekord-közeli termést elérni, de e feldolgozással, talajvizsgálatokkal is tudom igazolni, hogy nem sokáig, és főként azt, hogy nem mindenhol !

Véleményem szerint a gyakorlati szaktanácsadás legfontosabb feladata ma az, hogy felhívja a termelő figyelmét azokra a táblákra, területekre, ahol a gond már elkezdődött, ahol a tápelem csökkenés már a zuhanás fázisában van, ahol a foszfor- és káliumtrágyázás a legszükségesebb, s ezzel együtt a leghatékonyabb is.

Emellett tudatosítani kell a termelőkkel (bár a többség tudja), a mezőgazdaság irányítóival és az azt figyelemmel kísérőkkel is, hogy jelenleg a termelés önköltsége nem a valódi önköltség, hanem jóval kevesebb, hiszen legalább a növény által kivont tápelemek műtrágyaigénye még feltétlenül az önköltség része lenne !

Jelenleg 77 Somogy és Fejér megyei nagyüzem 134.000 ha szántóterületén, valamint 59 kisüzem mintegy 5.000 ha területén végzünk szaktanácsadói munkát.

1994 és 1996 között 90.101 ha területen, 108 partner 1.527 tábláján végeztünk szabványos talajminta vételt, és ebből hagyományos talajvizsgálatot.

Mivel az értékelés a régi talajvizsgálati eredmények ismeretét is feltételezi, így az értékelésbe a 90.101 ha szántóterületből csak 80.148 ha , 1.289 tábla adata kerülhetett be. A többi területről vagy nincs fellelhető előzmény, vagy az adatok megbízhatatlanok.

A talajok foszfor- és kálium-ellátottságának változása 1978-1996 között, a vizsgált területen

Az 1.ábrán a foszfor-ellátottság változása látható.

Jól érzékelhető, hogy 1978 és 1990 között határozott javulás történt, hiszen eltűnt a gyenge ellátottság, jelentősen csökkent a csak közepes szinten ellátott területek aránya, s nőtt az igen jó ellátottságú terület is. Már 1978-ban is 54 % volt a legalább jó ellátottsági szinten levő terület, s ez nőtt tovább 91 %-ra.

A műtrágya nélküli termesztés eredményeként a friss vizsgálatok szerint az ellátottság csökkent: újra megjelent a gyenge ellátottság, a közepes ellátottság aránya megnőtt (gyakorlatilag az 1981-1983 évi szintre), az igen jó ellátottság aránya pedig az 1978-1980 évekkel vált közel azonos szintűvé.

A 2.ábrán a kálium-ellátottság változása figyelhető meg.

Az 1978-1980 közötti adatokhoz viszonyítva 1987-1990-ig a kálium töltés szintén nyilvánvaló. Szinte elenyészővé vált az igen gyenge és a gyenge ellátottság, felére csökkent a csak közepes szinten ellátott területek aránya, s nőtt az igen jó ellátottságú terület is. A legalább jó szintű ellátottság 55 %-ról 74 %-ra nőtt.

Az 1994-1996 közötti vizsgálatok szerint az ellátottság szintén csökkent: újra megnőtt az igen gyengén és gyengén ellátott terület, a közepes ellátottság arányának növekedése ugrásszerű volt (az 1978-1980 évi szint fölé), az igen jó ellátottság aránya pedig az 1978-1980 évekkel vált közel azonos szintűvé.

Ha a foszfor- és kálium-ellátottság időbeni alakulását hasonlítjuk össze, a két ábrából az is érzékelhető, hogy foszforral már 1978-1980 között is magasabb szinten voltak ellátottak a vizsgált talajok, s a 80-as évek végére a feltöltés is intenzívebb volt, mint a kálium esetén. Ez azzal járt, hogy a műtrágyázás elmaradása a kálium-ellátottságban jelentősebb romlással is járt együtt.

A legutóbbi talajvizsgálati ciklus (1986-1990) adatait abszolút értékben hasonlíthatjuk össze a jelenlegi értékekkel a 3.a. és b. ábrán.

Ennek alapján elmondható, hogy a terület 39%-án nem volt számottevő csökkenés (30 ppm alatti) a mért foszfor tartalomban. A káliumnál ez a kategória csak 36%.

Már számottevő csökkenés (30-60 ppm között) észlelhető a foszfor-tartalomban a terület 35%-án, a kálium-tartalomban pedig 30%-án.

Jelenős csökkenés (60-100 ppm között) van a terület 17%-án a foszfor adatokban, de a káliumnál már a vizsgált terület 24%-án ez a jellemző.

Az igen jelentős csökkenés (100 ppm-nél nagyobb) 9-10% területre jellemző.

Az ábrákon, és az adatokból is jól látszik az, ami az ellátottsági kategóriák alapján is megállapítható volt, hogy a vizsgált talajokon a kálium csökkenése ítélhető jelentősebbnek.

Minden adatot egybevetve (4.ábra), az 1987-1990 évi talajvizsgálati ciklusban mért 189 ppm átlagos foszfor-tartalom 1994-1996-ra 143 ppm-re csökkent, vagyis 46 ppm volt a csökkenés 1 ha vizsgált területre vetítve.

Abszolút értékben a káliumtartalom 1987-1990 közötti értéke ennél magasabb, 219 ppm volt, mely 1994-1996 között már csak 168 ppm, tehát 51 ppm-mel alacsonyabb.

Összességében megállapítható, hogy 1978 és 1990 között a talajok ellátottsága mindkét tápelem tekintetében javult, de az ezt követő, 5-6 évig tartó, szinte teljesen foszfor- és káliumtrágyázás nélküli termesztés a vizsgált területen azt eredményezte, hogy a talajok foszfor-ellátottsága a 15 évvel ezelőtti, kálium-ellátottsága pedig a 18-20 évvel ezelőtti szintre esett vissza, tehát a rendszeres trágyázás mintegy 10, illetve 13-15 évének feltöltése "tűnt el" a talajokból.

A terület 36 -39%-án a talaj még ma is viszonylag stabilan tartja a korábbi ellátottsági szintet, de a terület nagyobb részén a tápanyagcsökkenés már jelentős, vagy nagyon jelentős. Éppen ez az ellátottságban mutatkozó polarizáció hívja fel a figyelmet arra, mennyire nagy fontosságú a friss talajvizsgálat, mert ez alapján, korszerű szaktanácsadási módszerrel megmondható, mely területek foszfor- és káliumtrágyázásának kell elsőbbséget élveznie.

Abszolút értékben a vizsgált területen a foszfor csökkenése átlagosan 46 ppm, a káliumé 51 ppm volt. A csökkenés mértéke az 1986-1990 évi adatokhoz viszonyítva 23-24%.

Készült értékelés termőhelyek szerinti bontásban is, mely alapján az is kiderült, hogy az átlagos adatokon belül a legdrasztikusabb csökkenés a korábban magas szinten ellátott, legnagyobb termőképességű csernozjom talajokon van !

A csökkenés a foszfor esetén összességében csak figyelmeztető jel, mivel a legalább jó szinten ellátott terület aránya még ma is 74%, de a kálium csökkenése már túlmutat ezen, mivel ez esetben a legalább jó szinten ellátott terület aránya csak 42%.

A fenn leírtak - tények. A semmiből nem lesz valami elve alapján érthető is, mértéke mégis elgondolkoztató, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a trágyázás nélküli időszakban többnyire kedvezőtlen időjárás és jelentős technológia romlás is hátráltatta a szántóföldi növénytermesztést.